XI. FEJEZET. A pénzhamisitás. (1) 203. §. A pénzhamisitás büntettét követi el: a ki azon czélból, hogy az valódi, illetőleg teljes értékü pénz gyanánt forgalomba tétessék, bel- vagy külföldön folyamatban levő 1. fém- vagy papirpénzt utánoz vagy utánoztat; 2. valódi fém- vagy papirpénzen olyan változást eszközöl vagy eszközöltet, hogy az nagyobb értékünek látszassék; 3. valódi arany- vagy ezüstpénz fémtartalmát, bármi módon csökkenti, vagy csökkenteti. Ugyanezen büntettet követi el az is, a ki a forgalmon kivül helyezett pénzen, a fennebb emlitelt czélból, olyan változásokat eszközöl, vagy eszközöltet, hogy az még forgalomban levőnek látszassék. (2) 204. $. A pénzhamisitás, az előbbi $. 1. és 2. pontjának, ugyszintén a forgalmon kivül helyezett pénz megváltoztatásának eseteiben: öt évtől tiz évig terjedhető fegyházzal, a 3. pontban megjelölt esetben pedig: öt évig terjedhető börtönnel büntetendő. Ha azonban az előbbi szakaszban megjelölt cselekménynek tárgyát váltópénz, vagy azt pótló papirpénz képezi: a cselekmény vétséget képez, és hat hónaptól három évig terjedhető fogházzal büntetendő. A kisérlet büntetés alá esik.(3) 205. $. A 203. S-ban meghatározott büntett elkövetésére irányzott szövetség (132. S.), ha ahhoz előkészületi cselekmény is járul, három hónapig terjedhető fogházzal büntettetik. 206. S. A 204. §-ban meghatározott megkülönböztetés szerint, az ott megállapitott büntetéssel büntetendő az is : 1. a ki az általa, de nem a 203. S-ban megjelölt czélból készitett hamis, vagy hamisitott pénzt forgalomba hozza ; 2. a ki a lettessel vagy ennek részesével egyetértve, hamis vagy hamisitott pénzt, forgalombahozatal czéljából behoz, átvesz vagy megszerez.(4) 207. S. A hamis vagy hamisitoit pénz csalárd használatának büntettét követi el: a ki a 203. és 206. SS-ban meghatározott eseteken kivül, hamis vagy hamisitott pénzt valódi, illetőleg teljes értékü gyanánt forgalomba hoz. Ha pedig hamis, vagy hamisitott váliópénz, vagy ezt pótló papirpénz hozatik forgalomba ; a cselekmény vétséget képez, melynek kisérlete is büntetendő. 208. $. A hamis vagy hamisitott pénz csalárd használata a következő büntetésekkel büntetendő: ( (1) V. ö. a 7. §. 1. és 2. pontját; 1879: XL. t. cz. 55–59. $. A korábbi jogtekintetében v. ö. 1405: XVIII. 1. cz.; 1507: XI. 1. cz.; 1525: XXIII. I. cz.; 1526: XXXV. és XXXVI. 1. cz.; 1584: XX. i. cz.; 1625: IV. és XLI. 1. cz.; 1630: IX. t. cz.; 1723: IX. 1. cz. 4. $. L. még az 1. jegyzetet a 121. Iapon. Az ezen fejezetben foglalı bünteitek és vétségek (a 209. S. szerint büntetendő vétség kivételével) kivételes biróságáról v.ö. 1871: XXXI. 1. cz. 25. §. és 1880: XXXVII. 1. cz. 39. . V. ö. 1885 nov. 19. 36,177. sz. igazs. min. rend. a pénzhamisítás miatt inditott bünvizsgálatokról a budapesti kir. törvényszéknek kellő időben való értesítése iránt (1883. R. T. 2118.). V. ö. 1892: XVII. 1. cz. (2) V. 7. 204., 205., 206., 207. SS. a 1. három évig terjedhető fegyházzal, ha a hamis vagy hamisitott pénz ötszáz forintnál nagyobb értéket; 2. három évig terjedhető börtönnel, ha a hamis vagy hamisitott pénz ötszáz forintnál csekélyebb értéket képvisel; 3. két évig terjedhető börtönnel, ha a csalárd használat csonkitott aranyvagy ezüstpénzre vonatkozik; 4. hat hónapig terjedhető fogházzal, ha a cselekmény hamis, vagy hamisitott váltópénzzel , vagy ezt pótló papirpénzzel követtetik el. 209. §. A ki a valódi pénz gyanánt kapott hamis, vagy hamisitott pénzt, valódi, illetőleg, teljes értékű pénz gyanánt tudva tesz forgalomba : hamis pénz kiadásának vétségét követi el, és hat hónapig terjedhető fogházzal és ezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetik. A kisérlet büntetendő. (1) 210. $. A papirpénzzel egyenlőnek tekintetnek a bemutatóra szóló, nyomtatott kötelezvények, bankjegyek, részvények, ezeket pótló ideiglenes részvényjegyek, utalványok vagy nyugták, ugyszintén ezen papirokhoz tartozó kamat- vagy osztalékszelvények, és szelvényi utalványok (couponok és talon), melyek valamely állam kormánya, vagy ily papirok kiadására jogositott közpénztár, község, társulat, szövetkezet, testület vagy magános által kibocsáttatnak. Ezen §. rendelete áll azon esetben is : ha a nyomatott okiraton a kibocsátó aláirása, egyes szavak vagy számok irva volnának.(2) 211. $. A papirpénzzel egyenlőnek tekintetnek továbbá, azon névre szóló kötelezvények, és azoknak kamatszelvényei és szelvényutalványai is, melyeket a magyar kormány vagy valamely magyar közpénztár bocsátott közre, ha azok a tőzsdei forgalom tárgyát képezik. (3) 212. $. A jelen fejezetben meghatározott büntettek vagy vétségek elkövetői ellen: a büntetésen fölül a hivatalvesztés, és politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése is alkalmazandó. XII. FEJEZET. A hamis tanuzás és hamis eskü.(4) 213. $. A ki bünvádi ügyben, a biróság előtt, az ügynek valamely lényeges körülményére nézve hamis vallomást tesz, és azt esküvel megerősiti : a hamis tanuzás büntettét követi el, és öt évig terjedhető fegyházzal büntetendő. Ha a hamis tanuzás a vádlott terhére köveltetett el és az halálra itéltetett : a hamisan tanuskodó, tiz évtől tizenöt évig terjedhető fegyházzal büntetendő: ha pedig a vádlott, öt évnél tovább terjedő szabadságvesztés büntetésre itéltetett: a hamisan tanuskodó, öt évtől tiz évig terjedhető fegyházzal büntetendő.(5) (1) E vétséget a járásbiróság hatáskörébe utalja: 1880: XXXVII. t. cz. 40. g. 1. p. (2) V. ö. 7. §., 403. §. 3. p.; 1879: XL. t. cz. 57. §. V. ö. az osztrák-magyar bankjegyeire vonatkozóan az 1887: XXVI. 1. cz. 4. §-át. (3) V.ö. 7. S., 403. $. 3. p.; 1879: XL. t. cz. 57. f. () 21/4. S. kihágási ügyekben, a hamis tanuzás vétséget képez, és egy évig terjedhető fogházzal, és ezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő (1) 215. S. A ki polgári ügyben, annak lényeges körülményére nézve hamis vallomást tesz, és azt esküvel megerősiti : öt évig terjedhető börtönnel, és négy ezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. (2) 216. S. Ha pedig a polgári ügy tárgyának értéke száz forintot nem halad fölül: a hamis tanuzás büntetése, egy évig terjedhető börtönben és négyszáz forintig terjedhető pénzbüntetésben állapitandó meg. (3) 217. S. A hamis tanuval egyenlően bütettetik azon szakértő, a ki akár büntető-, akár polgári ügyben: a tényállás valamely lényeges körülményére nézve valótlanságot, vagy hamis véleményt, ugyszintén azon forditó és tolmács is, a ki valamely lényeges körülményre nézve, szóval vagy irásban hamis forditást terjeszt à biróság vagy más hatóság elé. (4) 218. S. Az esküvel való megerősitéssel egyenlő hatálylyal bir: 1. a vallomásnak a tanu által való megerősitése ünnepélyes bizonylással vagy hivatkozással lelkiismeretére: azon esetekben, melyekben ilyen hivatkozásnak, vagy bizonylásnak a letett esküvel egyenlő bizonyitó erőt tulajdonit a törvény; 2. a nyilatkozatnak szakértő, forditó, vagy tolmács által való megerősitése, hivatkozással hivatali, — illetőleg általános szakértői, forditói vagy tolmácsi esküjére; 3. a vallomás-, illetőleg nyilatkozatnak a megjelölt személyek által való megerősitése, hivatkozással a fenforgó ügyben, ugyanazon minőségükben már előbb letett esküjökre. (1) 219. S. A ki polgári ügyben, hamis fő-, pót-, becslő- vagy felfedező esküt tesz: öt évig terjedhető börtönnel , és négyezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel, a 216. S. esetében pedig egy évig terjedhető börtönnel és négyszáz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.(5) 220. S. A ki közhivatalnok vagy ügyvéd elleni fegyelmi ügyben, hamis vallomást tesz, és azt esküvel megerősiti : egy évig terjedhető börtönnel büntetendő. (1) Ha azonban a hamis tanuzás, a fegyelmileg vádoltnak terhére követtetett el, és az hivatalától vagy állásától elmozdittatott: a hamis tanuzás bűntetése, három évig terjedhető börtön, ha pedig csekélyebb büntetéssel büntettetett, két évig terjedhető börtön leend. Az ezen szakaszban foglalt intézkedések, a katonai becsületbiróság előtti ügyekben, a polgári személyek által elkövetett hamis tanuzás esetében is alkalmazandók.(6) 221. S. A gondatlanságból elkövetett hamis tanuzás, szakértői nyilatkozat, vagy forditás, ugyszintén a gondatlanságból tett hamis eskü: egy évig terjedhető fogházzal büntetendő. (1) V. ö. 226. S. : 222. S. A ki mást, bünvádi ügyben hamis tanuzásra, vagy a 217. vagy 219. SS-ban meghatározott valamely cselekményre reabirni törekszik : három évig terjedhető börtönnel , kihágási ügyben pedig: hat hónapig terjedhető fogházzal büntetendő. A ki e cselekményt polgári ügyben követi el: két évig terjedhető fogházzal, és ezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel, a 216. $. esetében pedig hat hónapig terjedhető fogházzal, és négyszáz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. A ki pedig e cselekményt fegyelmi ügyben követi el, hat hónapig terjedhető fogházzal büntettetik. (1) 223. S. Az ezen fejezetben meghatározott cselekmények miatt a mennyiben azok büntettet képeznek: a főbüntetéssel a hivatalvesztés is egybekötendő. (1) 224. $. Nem büntettetik az ezen fejezetben meghatározott cselekmények miatt az: 1. a ki a valónak megvallása által önmagát büntetendő cselekménynyel vádolná. 2. a ki büntető, vagy fegyelmi ügyben jogositva volt a tanuzást, vagy véleményadást megtagadni, de ezen jogára a biróság által figyelmeztetve nem lett.(2) 225. S. Nem büntettetik az: a ki hamis tanuzását, nyilatkozatát (217. S.), vagy hamis esküjét az illető hatóságnál visszavonja, mielőtt ellene feljelentés történt, vagy a bünvádi eljárás megindittatott, és mielőtt hamis tanuzásából, nyilatkozatából vagy esküjéből másra hátrány háramlott volna. 226. S. A ki a valóval megegyező tanuzását, nyilatkozatát, vagy esküjét visszavonja és hamisnak állitja, habár ezen visszavonását esküvel vagy ezzel egyenlő hatályu módon (218. S.) meg nem erősitette, ugyszintén a ki mást ily hamis visszavonásra rábirni törekszik: az ügy és cselekménye különbségéhez képest a 213—219., 220., 222. és 223. SS-ban meghatározott büntetéssel büntetendő. XIII. FEJEZET. A hamis vád.(3) 227. S. Hamis vádat követ el az: a ki mást valamely hatóság előtt, büntetendő cselekmény elkövetésével, tudva hamisan vádol, vagy ellene tudva hamis bünjeleket vagy bizonyitékokat kohol vagy állit elő. Ha a hamis vád büntettre vagy vétségre vonatkozik: büntettet képez és öt évig terjedhető fegyházzal; ha pedig kihágásra vagy olyan cselekményre, mely fegyelmi vétséget képez, mint vétség, egy évig terjedhető fogházzal és ezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Ha mindazonáltal a hamisan vádolt elitéltetett: ez esetben a 213. és 220. SS-ban meghatározott büntetések, az azokban megállapitott különböztetések mellett lesznek alkalmazandók. (1) V. ö. 226. S. (3) V. ö. Hk. II. 72. cz.; 1486: LIV. t. cz., 1492: LXX. t. cz., 1567: IX. i. cz. 8. S., 1604: XVIII. I. cz., 1715: VII. t. cz. 8. $.; 1723: LXIII. t. cz. 16. S.; 1803; V. 1. cz. Ezen szakasz esetében, a főbüntetéssel együtt a hivatalvesztés is kimondandó.(1) 228. S. A hamis vád hivatalból csak akkor üldözendő, ha ennek alapján, a büntentő eljárás a vádlott ellen már megindittatott. a 229. $. Ha a hamis vád folytán a vádlott ellen büntető eljárás nem indittatott meg: azon cselekmény miatt, a bünvádi eljárásnak csak a hamisan vádlott inditványára van helye, és a hamisan vádló, egy évig terjedhető fogliázzal, és ezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. 230. S. A ki oly tények vagy bizonyitékok tudomásával bir, melyektől ártatlanul vizsgálat alá vont egyének felmentése, — vagy ártatlanul elitéltnek kiszabadulása függ, és azokat akár az illetővel, vagy hozzátartozóival, akár az illető hatósággal nem tudatja - ámbár azt magának, hozzátartozóinak, vagy más ártatlan személynek veszélyeztetése nélkül megtehette volna vétséget követ el, és három évig terjedhető fogházzal büntetendő. 231. S. Ha a hamis vádban valaki bünösnek itéltetik: az itélet, a sértett fél kivánatára, az elitélt költségén, sajtó utján is közzéteendő. XIV. FEJEZET. A szemérem elleni büntettek és vétségek.(2) 232. S. Erőszakos nemi közösülés büntettét követi el, és tiz évig terjedhető fegyházzal büntetendő: 1. a ki valamely nőszemélyt erőszakkal, vagy fenyegetéssel(3) arra kényszerit : hogy vele házasságon kivül nemileg közösüljön ; 2. a ki valamely nőszemélynek öntudatlan, --- vagy akarata nyilvánitására, vagy védelmére tehetetlen állapotát arra használja fel, hogy vele házasságon kivül nemileg közösüljön ; akár ő idézte elő azon állapotát, akár nem.(4) 233. $. A szemérem elleni erőszak büntettét követi el, és öt évig terjedhető börtönnel büntetendő: a ki valamely nőszemélyen erőszakkal, vagy fenyegetéssel, (3) — vagy a nőszemélynek a 232. $. 2. pontjában meghatá 3 rozott állapotában, házasságon kivül fajtalanságot követ el , a mennyiben cselekménye sulyosabb beszámitásu büntettet nem képez.(5) 234. S. Fenyegetés alatt a jelen fejezetben olyan fenyegetés értetik, mely alkalmas arra, hogy a fenyegetettben saját, -- vagy jelenlévő hozzátartozó jának életét, vagy testi épségét veszélyeztető sulyos sértés közvetlen bekövetkezése iránt, alapos félelmet gerjeszszen. 235. S. A 232. S-ban meghatározott büntett: tiztől tizenöt évig, a 233. S-ban meghatározott büntett pedig: öt évtől tiz évig terjedhető fegyházzal büntetendő: 1. ha az felmenő vagy lemenő ágbeli rokonon, vagy testvéren; !1) V. ö. 260. S. (2) V. ö. 234., 250. SS.; 1879: XL. 1. cz. 74–86. $$. V.ö. Szt. István II. k. 25. fej.; Szt. László I. k. 32. fej.; Kálmán I. 39. 1514: XLVII. 1. cz.; 1522: XXXVI. 1. cz.; 1723: XII. 1. cz. (3) V. ö. 234. S. |