Page images
PDF
EPUB

dékosan olyan állapotba helyezi, melyben a védkötelezettség teljesitésére képtelenné válik; valamint az is, a ki a védkötelezettnek megcsonkitását, vagy a szolgálatra képtelenségét eszközli, vagy erre mint részes közreműködik : három évig terjedhető fogházzal, és kétezer forintig terjedő pénzbüntetéssel büntetendő.

Ugyanezen büntetés éri azt is, a ki az ezen szakaszban meghatározott cselekményt, a katonai szolgálatban levő személyen eszközli, vagy abban mint részes közreműködik.

Az 1868: XL. t. cz. 48. §-nak rendelkezése a jelen szakasz által nem érintetik (1)

452. §. A ki a hadsereg, a hadi tengerészet,

vagy a honvédség szabadságon levő, vagy a tartalékhoz, vagy a szabadságolt állományhoz tartozó tagját arra esábitja, hogy a behivási parancsolatnak ne engedelmeskedjék, ha e cselekményt béke idején követte el: három hónapig terjedhető fogházzal ha pedig e cselekményt a hadüzenet megtörténte után követte el öt évig terjedhető börtönnel, és ezer frtig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.

A póttartalékhoz tartozó személynek, a behivási paranes iránti engedetlenségre csábitása. szintén a jelen szakasz előbbi intézkedéseiben meghatározott megkülönböztetések szerint büntetendő,(2)

453. §. A ki a hadsereg, hadi tengerészet, vagy a honvédség tagját béke idején szökésre csábitja: két évig terjedhető fogházzal, ha pedig e cselekményt a hadüzenet megtörténte után követte el3: öt évig terjedhető börtönnel és kétezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.

454. §. Az előbbi szakaszban megállapitott büntetéssel, az ott meghatározott megkülönböztetések szerint büntetendő az, a ki a hadsereg, hadi tengerészet, vagy a honvédség tagját, a kiről tudja, hogy megszökött, szökése előtt magánál, vagy a felügyelete alatt álló helyiségben tartja, vagy annak a lappangásra vagy menekülésre bármikép segélyt nyujt.(4)

455. §. A ki az állam hadi erejére és hadi védelmére vonatkozó intézkedéseket, tárgyakat, melyekről tudja, vagy tudhatja, hogy titokban tartandók, valamely tilalom megszegésével, vagy félrevezetés, szinlelés vagy másnemü fondorlat által, béke idején és azon szándékból kémlel ki, hogy azokról más államot értesitsen: öt évig terjedhető államfogházzal és négyezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.(5)

456. §. Öt évig terjedhető államfogházzal és négyezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő az is: a ki az osztrák-magyar monarchia fegyveres erejének állásáról, mozdulatairól, erejéről és működéséről, az erődők és erősitvények állapotáról, ugyszintén a fegyverek, hadiszerek és szerelvények mennyiségéről vagy élelmi szerek hollétéről, mennyiségéről, minőségéről vagy szállitásáról, miután az ilynemű közlések már eltiltattak, vagy a közlések minőségéből, vagy a fennforgó körülményekből beláthatta, hogy közlése által az állam érdeke sértetik meg, valamely közleményt sajtó utján tesz közzé, a mennyiben a közlemény nem a kormány által nyilvánosságra hozott tudósitást tartalmazza.

457. §. A ki háboru idején vagy a hadseregnek, vagy a hadsereg egy részének hadi lábra helyeztetése után, a haderő részére eszközlendő szállitás iránt valamely hatósággal kötött szerződést nem teljesiti, vagy azt nem a szerződés határozmányainak megfelelőleg teljesiti: két évig terjedhető fogházzal, és kétezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.

(1) E §-t pótolják a véderőről szóló 1889: VI. t. cz. 49. §-ának első és negyedik bekezdése. Az 1868: XL. t. cz. 48. §-át az 1889: VI. t. cz. 49. §-ának második bekezdése pótolja.

(2) E §-t hatályon kívül helyezte a katonai behívási paranes iránt tanusított engedetlenség és az erre csábítás megbüntetéséről szóló 1890: XXI. t. cz. 7. §-a.

(3) V. ö. 144. §. 5. p.

(2) V. 0. 37%. S.

(5) V. ö. 144. §. 2. és 7. p.

Ugyanezen büntetéssel büntetendők azok is, a kik a szállító részéről elvállalt kötelezettség teljesítését, az ezzel kötött szerződés által és a czél tudatával, mint alszállítók, részben vagy egészben elvállalják, ugyszintén a meghatalmazottak vagy közbenjárók is, a mennyiben a szállitás elmulasztása vagy nem kellő eszközlése körül gondatlansággal terheltetnek.

A fuvarozók, valamint a fuvarozási intézeteknél alkalmazottak, ha a katonaság, vagy annak részére a hadi szükségletek elszállitása, szándékos eselekvésök vagy mulasztások, vagy pedig gondatlanságuk következtében vagy nem, vagy nem kellőleg eszközöltethetik: szintén a jelen szakasz rendelkezései szerint büntetendők.

458. §. A jelen fejezetben foglalt rendelkezések csak az esetben alkalmazandók: ha a 144. §-ban meghatározott bűntett esete fenn nem forog. 459. §. A jelen fejezetben meghatározott büntettek miatt a hivatalvesztés és a politikai jogok felfüggesztése is kimondandó.

460. §. Az 1868: XL. törvényezikk 46., részesekre vonatkozó rendelkezései érintetlenül 47. §-ainak az engedély nélkül nősülőkre és maradnak.(1) a hadköteles szökevényekre, illetőleg a bün

XLII. FEJEZET.

A hivatali és ügyvédi büntettek és vétségek.(2)

461. §. Közhivatalnokoknak tekintendők azok, kik az állam közigazgatási vagy igazságszolgáltatási vagy valamely törvényhatóság, vagy község hatósági teendőjének teljesítésére hivataluknál, szolgálatuknál, vagy különös megbizatásuknál fogva kötelezvék; ugyszintén azok is, a kik az állam, törvényhatóság, vagy a község által közvetlenül kezelt közalapitványoknál, kórházaknál, tébolydáknál mint felügyelők, orvosok, hivatalnokok vagy szolgák vannak alkalmazva.

A kir. közjegyzők szintén közhivatalnokoknak tekintetnek. (3)

462. §. Azon közhivatalnok, a ki a hivatalánál fogva kezeihez letett, vagy kezelésére, illetőleg őrizetére bizott pénzt, vagy pénzértékkel biró más tárgyat elsikkasztja: a hivatali sikkasztás büntettét követi el és két évtől öt évig terjedhető börtönnel büntetendő.

Ha azonban az elsikkasztott tárgy értéke ezer forintot tulhalad: öt évig terjedhető fegyházzal büntetendő.

463. §. A hivatali sikkasztás elkövetője öt évtől tiz évig terjedhető fegyházzal büntetendő: ha a felfedezés meghiusitása vagy megnehezítése czéljá– ból, a bevételek bejegyzésére vagy ellenőrzésére szolgáló könyvbe, számlába vagy jegyzőkönyvybe, hamis tételt jegyzett be, vagy a bejegyzett tételt meghamisitotta, valamely kezelési könyvet, számlát, jegyzőkönyvet vagy a sik

(1) E S-t pótolja a véderőről szóló 1889: VI. t. cz. 44. §-a; a nősülhetési engedély nélkül való házasságkötésről (1868: XLIX. t. cz. 46. §.) az 1889: VI. t. cz. 50. és 61. §§-ai rendelkeznek.

(2) V. ö. 1486: LIV. és LXXIII. t. cz., 1486: LV. és LXXIII. t, cz.; 1492: LXX. t. cz., 1498: IV. és LII. t. cz. 1527: VI. t. cz., 1548: XLIV. t. cz., 1558: XLIV. t. cz.. 1563: LXXIX. t. cz., 1618: XX. t. cz.; 1622: XXIII. t. cz.; 1625: XIII. t. cz.; 1635; LIII, t, cz.: 1638: XIX. t. cz.; 1647: XV. t. cz.; 1655: XLIII. 1. cz.. 1659: LXIX. t. cz.; 1848; III. t. cz. 36. §.; 1868: LIV. t. cz. 588. §.; 1871: VIII. t. cz. 10., 12., 13., 14.. 15-19. §§.: 1874: XX. t. ez. 63. §.: 1874: XXXIII. t. cz. 90. §.

V. 0. 146. 179–181., 187., 200., 201.. 22., 23, 230, 237, 328., 393–398., 411., 448., 484. S.; 1880: XXXVII. t. cz. 26-28. §§.

3 V. ô. 193. N.

kasztásra vonatkozó más okiratot vagy iratot megsemmisitett vagy használhatlanná tett: és általában, ha a sikkasztással összefüggőleg, még más bűntettet vagy vétséget követett el, a mennyiben ez sulyosabb büntetés alá nem esik.(1)

464. §. Vétséget képez a hivatali sikkasztás és egy évig terjedhető fogházzal büntetendő: ha a 463. §-ban megjelölt eseteknek egyike sem forog fenn és az elsikkasztott tárgy értéke a sikkasztónak óvadékpénzéből fedezhető volt.

465. §. Azon közhivatalnok, a ki a hivatalánál fogva teljesitendő cselekményért vagy annak mulasztásáért ajándékot vagy jutalmat követel, elfogad, vagy az ez iránti igéretet nem utasitja vissza, ha cselekménye vagy mulasztása nem járna hivatali kötelessége megszegésével: megvesztegetés vétsége miatt egy évig; ha pedig azzal járna: két évig terjedhető fogházzal büntetendő.

Ugyanezen büntetések érik a közhivatalnokot azon esetben is, ha az ajándék vagy jutalom az ő beleegyezésével harmadik személynek adatott át vagy igértetett.(2)

466. §. Az előbbi §. intézkedése nem vonatkozik a törvényen vagy szabályokon alapuló dijakra és jutalmakra, a közjegyzőknek a díjszabályzaton felül önkényt adott jutalmakra, kivévén, ha azok mint a biróság megbizottjai járnak el; továbbá a közhivatalnoknak valamely fél érdekében teljesitett rendkivüli munkálatáért a hivatali szabályok által megengedett jutalmazására és azon szokásos csekély ajándékokra, melyek a szolgáknak adatnak, a mennyiben ily ajándék felhivás nélkül adatik és elfogadását a szolgálati szabályok különösen meg nem tiltják.

467. §. Azon közhivatalnok, a ki az adott vagy igért ajándékért vagy jutalomért, hivatali kötelességét akár cselekvés, akár mulasztás által megszegi a megvesztegetés bűntette miatt öt évig terjedhető fegyházzal büntetendő.

468. §. Ugyanazon büntetéssel büntetendő azon biró, vizsgáló biró vagy esküdtszéki tag: a ki habár hivatali kötelességét nem is szegi meg, hivatalánál fogva teljesitendő cselekményért vagy annak mulasztásáért ajándékot vagy jutalmat követel, elfogad vagy az ez iránti igéretet nem utasitja vissza és pedig még azon esetben is, ha az ajándék vagy jutalom az ő beleegyezésével harmadik személynek adatott vagy igértetett.

469. §. Öt évtől tiz évig terjedhető fegyházzal büntetendő :

1. a biró, ki azon polgári vagy büntető ügyben, melyre vonatkozólag megvesztegettetett, törvényellenesen itélt vagy határozott;

2. a vizsgáló biró, a ki azon büntető ügyben követett eljárásban, illetőleg intézkedésében, melyre vonatkozólag megvesztegettetett, cselekvés vagy mulasztás által kötelességét megszegte;

3. azon közhivatalnok, a ki valamely hatóság által elrendelt árverésre és szerződés megkötésére nézve, vagy valamely szállitásnál és közmunkánál, az átadásra, átvételre, felügyeletre vagy felülvizsgálatra nézve, hivatalánál vagy különös megbizatásánál fogva közreműködik ha megvesztegetve,

(1) V. ô. 464..

(2) V. ô. 466. S.

megbízatásában törvénytelenül járt el és az azáltal okozott kár ötezer forintot tulhalad.

470. §. Egy évig terjedhető fogházzal és ezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő az, a ki közhivatalnoknak, a végett, hogy ez kötelességét megszegje, ajándékot vagy jutalmat ad, vagy igér.

A ki pedig azt biróra, vizsgáló biróra vagy esküdtszéki tagra nézve követi el öt évig terjedhető fogházzal és kétezer forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.

471. §. A közhivatalnok, a ki azon czélból, hogy valakinek jogtalanul hasznot vagy kárt vagy más sérelmet okozzon, hivatali eljárásban vagy intézkedésben kötelességét megszegi; a hivatali visszaélés vétségét követi el, és öt évig terjedhető fogházzal büntettetik.

A kisérlet büntetendő.

472. §. A hivatali hatalommal való visszaélés bűntettét követi el és öt évig terjedhető fegyházzal büntetendő azon közhivatalnok, a ki a fegyveres erőt jogos indok nélkül alkalmazza vagy beavatkozásra felhivja.

Ha azonban ezen esetben a fegyverek tettleges használata által sulyosabban büntetendő bűntett követtetett el; az erre megállapitott büntetés alkalmazandó. (1)

473. §. Azon közhivatalnok, a ki hivatala gyakorlatában valakit tettleg bántalmaz, vagy bántalmaztat, a mennyiben cselekménye sulyosabb beszámitás alá nem esik; a hivatali hatalommal való visszaélés vétségét követi el, és hat hónapig terjedhető fogházzal büntetendő.(1)

474. §. Nem esik beszámitás alá azon közhivatalnok, vagy a fegyveres erőnek azon tagja, a ki a 472. és 473. §-ban meghatározott bűntett vagy vétség elkövetésével, törvényes felsőbbségének jogos hatáskörében kiadott rendeletét teljesitette.

475. §. A hivatali hatalommal való visszaélés vétségét követi el, és öt évig terjedhető fogházzal büntetendő azon közhivatalnok, a ki hivatali hatalmával visszaél a végett, hogy valakit jogtalanul valaminek eltűrésére vagy elhagyására kényszerítsen.

A kisérlet büntetendő.

476. §. A hivatali hatalommal való visszaélés bűntettét képezi, és három évig terjedhető fegyházzal büntetendő, a biró vagy vizsgáló biró, ha olyan személyt, kinek ártatlansága előtte tudva van, bűnvádi vizsgálat alá helyez.(2) 477. §. Öt évig terjedhető börtönnel büntetendő azon közhivatalnok, a ki azon czélból, hogy a vádlottól, tanutól vagy szakértőtől vallomást vagy nyilatkozatot csikarjon ki, ezek valamelyike ellen bármily törvényellenes kényszereszközt alkalmaz, vagy alkalmaztat.(3)

478. §. A 476. §-ban megjelölt bűntettet követi el, s az ott meghatározott büntetéssel büntetendő azon közhivatalnok, a ki hivatali hatalmával visszaélve, azon czélból, hogy valakit a törvényes büntetés alól elvonjon, a büntető eljárás körül hivatali kötelességének teljesitését elmulasztja, vagy

(1) V. ö. 474. §. V. ö. a közadók kezeléséről szóló 1883: XLIV. t. cz. 98. §-át. (2) V. ô. 478. §.

(3) V. ö. 1871: LII. t. cz. 1886 febr. 19. 42.123/1885. sz. rend. a vádlottak kihallgatása, ill. a csendőrség részéről bekisérteknek a fogházorvos által leendő tüzetes megvizsgálása tárgy. (1886. . R. T. 173.).

a büntető eljárás eredményének meghiusitására czélzó cselekményt vagy intézkedést tesz.

Ugyanazon büntetés alá esik azon közhivatalnok is, a ki azon kötelességét, hogy a jogérvényes büntető itéletet végrehajtsa, a jelen szakaszban emlitett czélból nem teljesiti.

479. §. Egy évig terjedhető államfogházzal büntetendő azon közhivatalnok; a ki hivatali állásában tudomására jött hivatalos tárgyalást, meghagyást, tudósítást, vagy pedig hivatalos minőségében kezéhez jött iratot, tudva, hogy tartalmuk hivatali titkot képez, akár az állam, akár magánosok ártalmára, másokkal közöl, vagy közzétesz.

480. §. Hivatali hatalommal való visszaélés vétségét követi el, és három hónapig terjedhető fogházzal büntetendő azon közhivatalnok, a ki hivatali kötelességének teljesitését megtagadja.

481. §. A hivatali kötelességnek megtagadása bűntettet képez, és három évig terjedhető börtönnel büntetendő, ha annak teljesitése két vagy több közhivatalnok összebeszélésének következtében tagadtatott meg.

482. §. Azon ügyvéd, a ki ezen minőségében reá bizott ügyben mindkét félnek, tanácscsal vagy tettel kötelességellenesen szolgál, vagy a ki az ügy folyama alatt ügyfelének képviseletével felhagyván vagy arról lemondván, ennek beleegyezése nélkül ellenfele képviseletét elvállalja: három évig terjedhető fogházzal; a ki pedig az ellenféllel egyetértve saját ügyfelének kárára működik: öt évig terjedhető börtönnel büntetendő.(1)

483. §. Ügyvéd, a ki a büntető ügyben ajándék vagy igéret által megvesztegetve, védencze ártalmára kötelességellenesen jár el, ha az ügy kihágásra vonatkozik: három hónapig terjedhető fogházzal; ha vétségre egy évig; ha büntettre: öt évig terjedhető börtönnel; ha pedig olyan büntettre vonatkozik, melyre a törvény életfogytig tartó fegyházat vagy halált állapit meg: öt évig terjedhető fegyházzal büntetendő.

[ocr errors]

484. §. A jelen fejezetben meghatározott bűntettek miatt, a megállapított büntetésen fölül a hivatalvesztés s a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése is, a vétségek miatt pedig a viselt hivatal vagy állás, illetőleg az ügyvédség elvesztése kimondandó.

XLIII. FEJEZET.

Zárhatározatok.

485. §. A jelen törvény hatálybaléptével az ezzel ellenkező törvények, szabályok és gyakorlat hatályon kivül helyeztetnek.(2)

486. §. A jelen törvény végrehajtásával az igazságügyi minister bizatik meg, hatálybaléptének idejéről és az átmeneti intézkedések iránt külön életbeléptetési törvény rendelkezik.(3)

(1) V. ö. 1567: LXVII. t. cz.

(2) V. ö. 1880: XXXVII. t. cz. 2-10. §§.

(3) A törvény 1880 szeptember 1-én, Finme varosában és kerületél en pedig 1880 okt. 1-én lépett hatályba (1880: XXXVII. t. cz. 1., 48. §§.).

« PreviousContinue »