Page images
PDF
EPUB

6. $. Fölhatalmaztatik egyuttal a ministerium, hogy a mennyiben a határörvidéki állami erdők alapul viele mellett leendő pénzmüvelet ezt lehetővé Jenné, az I. $. (1) és b) pontja alatt emliteit vasutionalah épitését és üzletét akár az épités folyama alatt, ahár annak befejezése után az államkincstárnak terheltetése nélkül engedélyezhesse ; a vasutionalak engedélyezésének jóváhagyása a törvényhozásnak tartalván fönn.

7. $. A jelen törvény első szakaszának () és ) pontja alatt emlitett vonalak üzlete á törvényhozás további rendelkezéseig a ministerium által kezelendő. (1)

8. S. A jelen törvény értelmében épitendő vasutahhoz szükséges területek megszerzése az 1868. évi LV. t.-cz.-ben megállapitott eljárás mellett, a kész vasutah telehkönyvezése pedig az 1868. évi I. t.-cz. meghatározásai szerint ugy fog eszhözöltetni, mint az a magyar államvaspálya északi és déli vonalait illetőleg történt. (1)

9. S. Amennyiben a jelen törvény 1. §-ának a) és b) pontja alatt emlitelt Tasutvonalak üzleti bevételei az üzleti kiadásokat nem fedeznék, a hiányt az államkincstár pótolja ; viszont az üzleti kiadások fedezése után fenmaradó tiszta jövedelem hasonlag az államkincstárba folvik. (1)

10. $. Utasittatik a ministerium, hogy a budapest-zimonyi vasut épitésének biztositása alkalmával, biztositsa egyszersmind Zimonynak Mitroviczczal való összeköttetését is. (2)

11. S. Jelen törvény végrehajtásával a közmunka- és közlekedési és a pénzügyminister bizatnak meg.

XXVII. TÖRVÉNY-CZIKK

az 1867. évi XIV. és XVI. törvényczikkek, az 1869. évi II. törvényozikk, továbbá a Francziaországgal 1866 deczember 11-én kötött kereskedelmi szerződés, az Olaszországgal 1867 ápril 23-án kötött kereskedelmi és hajózási szerződés, a Németországgal 1868 márczius 9-én kötött vám- és kereskedelmi szerződés, és az osztrákmagyar Lloyddal 1871 november. 18-án kötötl postaszerződés hatályának ideiglenes meghosszabbitásáról, valamint az osztrák liemzeti bankkal szemben, a tényleges állapotnak ideiglenes fcntar

tásáról.(3)

(Szentesitést nyert 1877. évi deczember 20-án. kihirdettetett az országgyülés mindkét házában 1877. évi

deczember 21-én.)

1. $. A közösöknek elismert államügyekre szóló 1867: XIV. 1.-cz. hatálya 1878. évi márszükséges költségek hozzájárulási arányáról czius 31-ig meghosszabbittatik.

(1) E §. határozatai a sunja-határszéli vasutra kiterjeszti: 1880: XLIII. t. oz. 6. §.

(2) 1. ö. a Budapestről-Zimonynál az ország határáig építendő vasutról és az ahhoz csatolandó szárnyvonalakról szóló 1880: XLII. t. cz. 4. 8-át; a budapesi-zinionvi vasutról és szárnyvonalairól szóló 1881: XLV. t. czihlet.

(3) Az 1867: XIV. és XVI. t. cz., az 1869: II. 1. cz. az osztrák-magyar Lloyddal kötött postaszerződés további meghosszabbításáról, valamint az osztrák nemzeti bankkal szemben a tényleges állapotnak ideiglenes további fentartásáról az 1878: IV. és XIII. 1. czikkek rendelkeznek; a fönti t. czikkben enliteti illamokkal fennállout hereskedelmi szerződések hatilvának ideiglenes további meghosszabbításáról az 1878: XVIII. 1. 62. ntézkedik.

2. §. A magyar korona országai és ő Felsége 1878. junius 30-jy meghosszabbithassa, esetleg többi királyságai és országai közt kötött, s az pedig a kereskedelmi forgalomra nézve a kül1867 : XVI. törvényezihhbe iktatott vám- és államokkal szemben jelenle: létező állapotot kereskedelmi szövetség 1878. évi márczius 1878. junius 30-ig sentarthassa. 31-ig meghosszabbittatik.

3. $. A kormány felhatalmazlalik arra, hogy A vámkezelési költségek általánositásáról, az osztrák-magyar Lloyddal hötöll, és az 1872: szóló 1869. évi II. törvényezikk hatálya 1878. XXVI. törvényczikkbe iktatott postaszerződést

1 ovi márczius 31-ig meghosszabbitlatik. 1878. évi márczius 31-ig meghosszabbitsa.

Egyullal felhatalmaztatik a ministerium, boy! 4. S. Végül a kormány felhatalmaztatik, hogy a Francziaországgal 1866. évi deczember 11-én szemben az osztrák nemzeti bankkal, a jelenley kötött kereskedelmi szerződést, továbbá az semnálló tényleges állapotot 1878. márczius Olaszországgal 1867. ápril 23-án létrejött he- ! 31-ig fentarthassa. reskedelmi és hajózási szerződést, végre a 5. S. Jelen törvény kibirdetése után azoni Németországgal 1868. márezius 9-én kötött hatályba lép; végrehajtásával a ministerium vám- és kereskedelmi szerződést legfeljebb bizatik meg.

XXVIII. TÖRVÉNY-CZIKK

az 1876. évi deczember 5-én Nagybritanniával kötött és az 1876. évi XLIX. t. ezikkbe iktatott kereskedelmi szerződés hatályának meghosszabbitásáról szóló és 1877. évi november 26-án aláirt nyi

latkozat berzikkelyezéséről.

Szentesitést nyert 1877. évi deczember 23-án. Kibirdettetett az országgyülés mindkét házában 1877. évi

deczember 21-én.)

Az osztrák-magyar monarchia és Nagybritannia és Irhon egyesült királyság kormányai közt 1877. évi november hó 26-án Budapesten aláirt nyilatkozat, miután az országgyülés által elfogadtatott és utóbb a szerződő felek részéről szokott módon megerősittetett, ezennel az ország törvényei közé iktattatik. Szövege a következő:

Nyilatkozat. Minthogy az osztrák-magyar monarchia és Nagybritannia közt 1876. évi deczember hó 5-én kötött kereskedelmi szerződés VII. czikke értelmében, 1877. évi deczember hó utolsó napján megszünnék, ő Felsége az ausztriai császár, Csehország királya stb. és Magyarország apostoli Királyának kormánya egyrészról, és ő Felsége Nagybritannia és Irhon egyesült Királyság Királynőjének kormánya másrészről

, azon óhajtól vezérelve, hogy ezen szerződés hatálva meghosszabbittassék, a következő határozatban egyeztek meg:

Az osztrák-magyar monarchia és Nagybritannia közt az 1876. évi deczeniber hó 5-én kötött kereskedelmi szerződés tartama határozatlan időre azon kikötéssel hosszabbittatik meg, hogy mind a két szerződő félnek bármikor is jogában áll azt felmondani.

Azon esetre, ha a két szerződő fél egyike azt az óhajtását nyilvántaná. hogy e szerződés hatálya megszünjeh, e szerződés azon naptól számitva. mely napon a felmondás történt, még egy évig hatályban marad.

Ennek hiteléül az alulirottak a jelen nyilatkozatot két példányban aláirták és mindegyik példányt pecsétjeikkel elláiták.

Kelt Budapesten, 1877. évi november hó 26-án. (L. S.) Andrássy. — (L. S.) Andrew Buchanan.

XXIX. TÖRVÉNY-CZIKK

az 1868. évi XL. és 1873. évi XXXVII. törvényczikkek értelmében, az 1878. évben kiállitandó ujoncz- és póttartaléki jutalékok meg

ajánlása tárgyában. (1)

(Szentesitést nyert 1877. évi deczember 23-án. kihirdettetett az országgyülés mindkét házában 1877. évi

derzember 24-én.)

1. S. A hadsereg- és haditengerészet törvény az 1858-ik, 1857-ik és 1856-ik években szüáltal szabályozott számerejének biztositása vé- letett hadkötelesek korosztályaiból állitandók ki. gelt a magyar korona országaira eső 10,9333 3. $. Az ujonczállitás általában az eddig főnyi ujoncz jutaléknak és az elhez megkiván-, sennállott sorozó járások szerint és ezuttal kitató 4093 főnyi póttartaléknak kiállitása az vételesen a jövö 1878-ik évi februárius 15-élől 1878-ik évre, az 1868-ik évi XL-ik törvény- április 15-ig terjedő időszak alatt foganatosiczikk 3-ik, 13-ik és 32-ik szakaszai értelmében tandó. megszavaztatik.

4. $. A jelen törvény végrehajtásával a hon2. Ş. Ezen ujoncz- és póltartaléki jutalékok védelmi minister bizalik mey.

XXX. TÖRVÉNY-CZIKK.

az 1878. év első negyedében viselendő közterhekről és fedezendő

államkiadásokról.(2)

(Szentesitést nyert 1877. évi deezember 23-án. Kihirdettetett az országgyülés mindkét házában 1877. évi

deczember 24-én.)

[ocr errors]

1. S. A ministerium felhatalmaztatik, hogy vényezikk rendeletei szolgálnak zsinórméra magyar korona országaiban jelenleg fennálló tékül. adókra és államjövedékekre vonatkozó összes 3. S. Az ezek folytán teendő költségek az törvényeket, azoknak időközben bekövetkez- 1878. évi költségvetés keretébe lesznek behető módositásaival, az 1878-ik év első év- illesztendők. negyede alatt érvényben tarthassa, s az azok 4. S. Jelen törvény hatálya az 1878. évi alapján befolyó adókból s egyéb bevételekből állanıköltségvetésról szóló törvény kihirdetése az állam szükségletét a következő szakaszban napján megszünik. meghatározoll módon fedezhesse.

5. §. Ezen törvény 1878. évi január 1-én 2. $. A kiadási tételekre nézve az 1877. évi lép életbe, s végrehajtásával a pénzügyminister államköltségvetésről szóló 1876-iki XLVI. tör- bizatik meg.

(1) Az 1877. évi jutalékról az 1876: XL., az 1879. éviről pedig az 1878: XXXIV. t. cz. rendelkezik.

(2) E 1. czikk haiályát kiterjesztette: 1878 május 31-ig az 1878: III. t. cz.; 1878 junius 30-ig az 1878: „XIV. t. cz. Az 1878. évi államköltségvetést az 1878: XVII. 1. cz. tartalmazza.

1878. ÉVI TÖRVÉNYCZIKKEK.

Magyar Törvénytár. 1877–1878.

7

« PreviousContinue »