egy más Kis-Lengyelországban Volhyniában. A fenn említett helység Szerviában a Drinna folyó mellett van, okmányok szerint Visokónak is hivatott, és annyit jelent mint magas hely (Allg. Welthist. XLIX 166), különben a nyúgati Poroszországban fekvő Grosz-Wissok lengyelül szintén Wysokának neveztetik. Itt azonban tisztán ama királyi Visegrád (német. Plindenburg v. ö. Pusztay I, 176) értetik a Duna jobb partján. A többi közt kibocsáttattak ottan okmányok 1323. (Kaprinai II, 256), 1329 (Fejér VIII, III, 359) és 1338. (u. o. VIII, IV, 62; VIII, VII, 318). Ugyanott volt egy Szent-Andrásnak szentelt bencés kolostor is, mely a veszprémi egyházkerülethez tartozott, s mely 1035 körül alapíttatott (Fuchshoffer I, 122). Apátjai közöl én egy Dánielt 1338 (Fejér VIII, IV, 337) 1352-ig (u. o. IX, II, 181, 182), egy Ottót 1358 (u. o. X, I, 459), egy Miklóst 1372. (u. o. IX, IV, 417; Fuchshoffer I, 123) és egy Lászlót 1398. (u. o. X, I, 371) találtam okmányokban. Az okmány kiállításának idejében Palócz Domonkos volt a leleszi kolostor elöljárója, ki okmányokban 1379-től (u. o. IX, V, 364, 367; Kaprinui II, 224, Pray I, 35) 1399-ig (u. o. X, I, 694; Pray I, 43-45) emlittetik, 1403. azonban e hivatalban már nem volt. Ezzel befejezem jegyzeteimet, melyeknek segédforrások hiánya miatt a magyar olvasók szíves elnézését kell kikérnem. 1 207 A MÁGYAR- ÉS ERDÉLYORSZÁGIAK A WIT- 1. §. A wittenbergi főiskola, s a magyarok sorsa abban A XVI-dik század elejéni egyházújításnak egyik első s hírben és messzeható változásokban hatalmasabb szikrája a bölcs Fridrik által 1502. oct. 28. felállított wittenbergi főiskolából lövellett ki. Ezen korszakot alkotó esemény következtében tetemesen megnövekedett e főiskola tanulóinak száma, annyira, hogy midön 1517 előtt az évenként beírottak számát alig lehet kétszázra tenni, ettől kezdve 1586-ig középszámmal hétszázra tehetjük azon új tanulók számát, kik e főiskolába az akkori míveltebb világ csaknem minden nemzetei közöl a világhírű tanítók hallgatására évenként egybesereglettek. Ezért mondhatá a XVI-dik század egyik híres bújdosó bölcselője Nolai Bruno, ki 1586-tól 1588-ig Wittenbergben is tanított, a maga bucsúbeszédében: „Hic ergo sapientia aedificavit sibi domum, hic melius sacrificii vinum miscere adorsa est, hic reformationem posuit sacramentorum mensam. Hinc vocavit invitatos ut venirent. Venerunt autem ex omni gente, natione et disciplinatae Europae populo Itali, Galli, Hispani, Lusitani, Angli, Scoti, Polarium Insularum Incolae, item Sarmatae, Hunni, Illyrici, Scythae ex oriente, meridie, occidente et aquilone." Ezért írhatá egykor Melanchthon is Menius Jánoshoz: „Lingvae hodie in mea coena erant undecim: latina, graeca, ebraica, germanica, pannonica, henneta, tarcica, arabica, graeca vulgaris, indica et hispanica.“ (Grohmann, Aug. Christ. Joh. Annalen der Universität zu Wittenberg. Erster Theil. Meissen. 1801. 196-197. 11.) A wittenbergi főiskola illyetén emelkedésének híre által nem maradt érintetlenül már kezdetben a XVI-dik századi tudományszomjas magyar és erdélyországi ifjúság sem, s miután a prágai és krakói egyetemek, melyekbe a reformatio előtt a többek közt járni szoktak volt, valószinűen a wittenbergit emelő körülmények miatt is, hanyatlani kezdettek, anynyira, hogy magok a csehek és lengyelek is mindjárt a reformatio kezdete után tekintélyes számmal gyűlének Wittenbergbe; nagyon természetes vala, hogy a magyar- és erdélyországi tanulók is sokan Wittenberg felé vevék útjokat. Első volt pedig közöttük nem Lőcsei (vagy mint némelyek teljesen alaptalanúl írták : Jücsei) Czirják Márton, miként eddigelő a XVI-dik századi Pesti Gáspártól s illetőleg Lackói Csókás Pétertől kezdve napjainkig minden íróink állítják és közlik, hanem Baumheckel György besztercebányai fi 1522-ben Amsdorf Miklós rectorsága alatt. Követték öt a következő években hovatovább növekedő számmal magyar- és erdélyországi honfiai, úgy hogy az általunk felvett 48 évi időszakban az alábbi sorozat szerint 442-en valának a főiskola anyakönyvébe beigtatva. És noha a két magyar hazában legott a reformationak első mozdulásakor, kivált a magyar ajkúak, az úrvacsorájáróli akkor legfőbb érdekű tudományban nem a Luther, hanem a schweiczi reformatusok értelméhez hajlottak, s e hajlamukról, mely eleintén csak mint az egyházi külszervezetre ki nem ható s nyilvános szakadást nem okozó tudomány uralgott, az 1545-diki erdődi zsinattól kezdve a beregszászi, csengeri, tarczali, tordai, gönczi, debreczeni, herczegszőlősi stb. zsinatok végzéseiben, illetőleg confessioiban, canonaiban nyilván vallást tettek: e tényleges különbözés daczára is folyvást jártak a magyar reformatusok Wittenbergbe, főoka levén ennek a főiskola akkori méltó dísze és tudományos tekintélye Melanchthon, kiről közönségesen tudva van, hogy a nevezett nagy fontosságú tudományban szinte a schweitzi reformatorokhoz hajlott. Jellemzőleg bizonyítja ezt egyéb számtalan adatok között egypár mellékes szó a főis |